Rólunk

A KMVK célja, hogy Kárpát-medence-szerte megszólítsa és közösségbe szervezze a magyar vállalkozókat. A ma már 3000 vállalkozóból álló közösség tagjait különböző eseményekre, konferenciákra, üzleti találkozókra hívjuk, ahol új szakmai és személyes kapcsolatokat építhetnek, megoszthatják tapasztalataikat, sikereiket vagy akár nehézségeiket is. A programjainkban részt vevő kezdő vagy fiatal vállalkozókat tapasztalt mentorok segítik, ugyanakkor szakmai tudásanyagot is biztosítunk fejlődésükhöz.

IDŐVONAL

2016

Az első Kárpát-medencei Magyar Vállalkozók Találkozója

2019

Az első Külhoni Mentorprogram nyitóeseménye Vajdaságban

2021

Az első gazdasági fórum Erdélyben

2023

2023-ra létrejött egy 3000 fős vállalkozói közösség a Kárpát-medencében

Potápi Árpád

Nemzetpolitikai Államtitkárság

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkáraként a külhoni magyar közösségek és a nemzetrészeket összekötő kapcsolatok megerősítéséért dolgozik. 1998 óta egyéni mandátummal országgyűlési képviselő, az elmúlt évek során tagja volt az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi, valamint a külügyi bizottságnak, 2011 januárjától 2014 júniusáig pedig az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnökeként tevékenykedett. 2002-től tizenkét éven át szülővárosa, Bonyhád polgármestere volt.

Számos szakmai díjjal ismerték el munkásságát: a magyarság megerősítéséért végzett munkájáért megkapta a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség legrangosabb elismerését, az Aranyplakettet. 2023 tavaszán a Kárpát-medencei magyar civil szervezetek és közösségek támogatásáért a Kötő József-díjat, 2024 januárjában pedig a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjat vehette át.

A nemzetpolitikai államtitkárság szakmai irányításával valósul meg évről évre a Határtalanul Program, a diaszpóra magyarságát megszólító Kőrösi Csoma Sándor Program, a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő Petőfi Sándor Program, a külhoni magyar vállalkozók számára szakmai támogatást jelentő Külhoni Mentorprogram, valamint számos más kezdeményezés.

Hajnal Virág

Nemzetpolitikai Államtitkárság

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetőjeként többek között a nemzetpolitikai stratégiai tervezésért, a stratégiai partnerekkel való kapcsolattartásért, a nemzetpolitikai tematikus programokért felel. 2010 és 2017 között a Nemzetpolitikai Államtitkárság stratégiai főreferenseként tevékenykedett.

Számos elismerést kapott szakmai munkájáért, 2022-ben védte meg doktori disszertációját a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, melynek témája a szülőföldön maradás, a helyhez való ragaszkodás és a településmárkázás volt.

Küldetésének tartja a Kárpát-medencei közösségépítést, a vállalkozók közötti együttműködések kialakítását és támogatását – több vállalkozásfejlesztési és mentorprogram köthető a nevéhez, a Kárpát-medencei Vállalkozók Közösségének egyik alapítója.

Csite András

HÉTFA Kutatóintézet

Közgazdász, a gazdaságtörténet egyetemi doktora, a szociológia doktora, a HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ alapítója és ügyvezetője. Tíz éven át volt az MTA Politikai Tudományok Intézetének tudományos munkatársa, 1999 és 2003 között a Széchenyi István Szakkollégium igazgatójaként dolgozott. Közreműködött a Székely Termék mozgalom elindításában, az Új Széchenyi Terv Vállalkozásfejlesztési Programjának kidolgozásában.

2015 óta a Belügyi Tudományos Tanács Közfoglalkoztatási Munkacsoportjának, a Hungarikum Bizottság Természeti és Épített Környezet Szakbizottságának tagja, 2023 óta részt vesz a Református Szeretetszolgálat Felzárkózási Stratégiai Munkacsoportjának tevékenységében. Szakmai tudásával számos szervezet munkáját segíti.

1997-ben kiemelkedő kutatói munkáért Akadémiai Ifjúsági Díjat kapott, 2000-ben a Magyar Szociológiai Társaság Erdei Ferenc-emlékéremmel tüntette ki. 1998-2001 között az MTA Bolyai János kutatási ösztöndíjasa volt, 2015-ben a Zala Megyei Közgyűlés Zala Megye Fejlesztéséért Díjjal ismerte el munkáját.

KÜLHONI PARTNEREINK

Kozma Mónika

Pro Economica Alapítvány
Erdély

Kozma Mónika a Pro Economica Alapítvány vezetője. 2020 márciusában épp az Erdélyi Mentorprogram elindítását tervezték, amikor berobbant a koronavírus-járvány. 2021-ben mégis belevágtak, és online formában bonyolították le a mentorprogram első évadát. A hátrányból előnyt kovácsoltak: az online forma miatt több olyan nagyvállalkozó is az erdélyi mentorközösség tagjává vált, aki a nagy távolságok miatt nem csatlakozott volna a programhoz – ők még ma, a harmadik évadban is aktívan velük tartanak.

Juhász Bálint

Prosperitati Alapítvány
Vajdaság

Juhász Bálint a Prosperitati Alapítvány vezetője. A Külhoni Mentorprogram 2019-ben indult el Vajdaságban, ahol vállalkozói kezdeményezésre – a program közösségépítő hatásának köszönhetően – létrejött a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesülete is. A vajdasági aktív és szókimondó közösség, mentorprogramjuk több újítása is ennek köszönhető.

Iván Tamás

Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége
Felvidék

Iván Tamás a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének elnöke. 2016-ban jegyeztették be szervezetüket – éppen akkor, amikor elkezdett épülni a Kárpát-medencei Vállalkozói Közösség. Míg korábban senki nem fogta össze a felvidéki magyar vállalkozókat, a szövetségnek ma már közel ezer tagja van, akik minden vállalkozóknak szóló eseményen aktívan támogatják egymást.