Vállalkozók őszintén: különleges beszélgetés a 15. Kolozsvári Magyar Napokon

Különkiadással jelentkezik a Vállalkozók őszintén beszélgetéssorozat. A Kolozsvári Magyar Napokon Nagy Zsolt, a sorozat ötletgazdája, a Külhoni Mentorprogram kulcsmentora, valamint ikertestvére, Nagy Károly – vagy ahogy a KMVK közössége ismeri őket: Zsolt és Karcsi – először ülnek együtt mikrofon mögé vendégként.

A 2022 óta futó Vállalkozók őszintén beszélgetéssorozatnak eddig közel 30 vajdasági, felvidéki és erdélyi nagyvállalkozó, vállalatvezető volt a vendége. Az eredetileg csak szűk körnek szánt és kizárólag Erdélyben megrendezett eseményeket 2023-tól bővítették nyilvános, vállalkozói közösségépítést célzó rendezvényekkel.

A 15. Kolozsvári Magyar Napokon különleges beszélgetést hallgathattok meg: augusztus 24-én 18 órától Hajnal Virág, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője kérdezi majd Nagy Zsoltot és ikertestvérét, Nagy Karcsit életútjukról és tapasztalataikról az MCC Lounge-ban.

Zsolt a Resonance Partners tanácsadó cég alapító-tulajdonosa, volt romániai távközlési és informatikai miniszter, az Euroatlantic-csoport romániai leányvállalatának alapítója és társtulajdonosa, a Külhoni Mentorprogram Kárpát-medencei kulcsmentora. A beszélgetés rendhagyó számára, hiszen a Vállalkozók őszintén sorozat ötlet- és házigazdájaként rendszerint ő tesz fel kérdéseket beszélgetőpartnereinek – az MCC Lounge-ban azonban ezúttal testvérével, Karcsival, a Promelek XXI társtulajdonosával és igazgatótanácsi elnökével, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság országos elnökével együtt vendégként ül majd mikrofon mögé.

Mindketten szorosan kötődnek Kolozsvárhoz: ott végezték el az egyetemet, diákmozgalom-vezetők voltak, Karcsi Kolozsváron él és vállalkozik, ahogy Zsolt is Kolozsváron töltötte élete meghatározó részét.

Időpont: 2024. augusztus 24. 18 óra

Helyszín: MCC Lounge – TIFF Ház, Kolozsvár, Egyetem (Universităţii) utca 6.

A részvétel regisztrációhoz kötött, ezen a linken regisztrálhattok.