A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2019-ben, a Prosperitati Alapítvánnyal közösen indította el Vajdaságban a Külhoni Mentorprogramot, amelynek célja, hogy támogassuk a külhoni magyar vállalkozók együttműködését, ezáltal szülőföldön maradását és boldogulását. A program azóta Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Horvátországban és Muravidéken is megvalósult.
Az elmúlt tizenegy Kárpát-medencei évadban rengeteg kezdő (vagy éppen újrakezdő) vállalkozó kapott segítséget üzleti problémáinak megoldásához, vállalkozása és terméke/szolgáltatása fejlesztéséhez, ügyfélkörének bővítéséhez, új üzleti kapcsolatok kialakításához.
A program „szíve” ugyanis a tapasztalt nagyvállalkozók és a kezdő vállalkozók közötti szakmai és emberi kapcsolat – a mentorok megosztják tanácsaikat, tudásukat, vállalkozásuk történetét és fordulópontjait, bepillantást adnak a mentoráltaknak üzleti kihívásaikba és azok megoldásába is. A mentorok és mentoráltak közti tudásátadással párhuzamosan a program során vállalkozásfejlesztő képzési napokat és coachingtechnikák elsajátítását elősegítő műhelymunkákat is biztosítunk, miközben egy összetartó, vajdasági vállalkozói közösséget építünk.
Április 30-ig várjuk a leendő mentoráltak jelentkezését
A Vajdasági Mentorprogram jelentkezési időszaka április 30-ig tart – várjuk a leendő mentoráltak jelentkezését! Olyan vállalkozók is jelentkezhetnek, akik egy korábbi évadban már részt vettek.
A megújított program 4. évadában a mentorok online formában egy felkészítő szakaszon vehetnek részt, amely 2024. május 14-től június 12-ig tart. Ekkor mérjük fel, milyen területeken segítenék legszívesebben mentoráltjukat, valamint a sikeres mentoráláshoz coaching- és vezetői technikákat sajátíthatnak el.
A mentorok és a mentoráltak 2024. június 12-én találkozhatnak. A nyári szünetet követően 2024. szeptember 4-én célhatározó eseményt tartunk, majd havi rendszerességgel (október 16-án, november 13-án, valamint december 4-én) egy-egy napos workshop keretében járjuk körbe – elismert előadók vezetésével, gyakorlati szempontból – a kérdőívben legtöbbek által igényelt vállalkozásfejlesztési területet (pl. értékesítés, branding). 2024 decemberében vagy 2025 januárjában pedig egy záró- és díjátadó gálán díjazzuk mentorainkat és mentoráltjainkat.
Várjuk a vajdasági vállalkozókat, hogy mentoráltként csatlakozzanak a Vajdasági Mentorprogramhoz és a közel 1000 tagú Kárpát-medencei vállalkozói közösséghez.
A leendő mentoráltak ennek az űrlapnak a kitöltésével regisztrálhatnak.