2017-ben jött létre a Pro Economica Alapítvány. Mi a szervezet missziója, milyen feladatot lát el Erdélyben?
Már 2016 előtt megfogalmazódott bennem egy olyan ötlet, hogy jó lenne Maros megyében egy olyan gazdaságfejlesztési stratégiát összeállítani, amely alulról, az itteni gazdasági szereplőktől érkező javaslatokra épül. Ebből az alapötletből született meg 2016-ban egy olyan anyag, ami jókor volt jó helyen. A magyar kormány éppen abban az évben indított egy olyan programot a Vajdaságban, amelynek középpontjában az ottani vállalkozások segítése állt. Adta magát, hogy jelezzük: nekünk is van egy regionális gazdasági stratégiánk, amit végül néhány RMDSZ-szakpolitikussal közösen Románia 16 olyan megyéjére bővítettünk ki, ahol magyarok is élnek. Miután a kormány elfogadta ezt a stratégiát, 2017-ben elindult a Pro Economica Alapítvány azzal a céllal és küldetéssel, hogy a stratégiában szereplő javaslatokat megvalósítsa.
Mi volt a gazdaságfejlesztési stratégia irányadó gondolata?
Az alapgondolat az volt, hogy a kisvállalkozókat, a családi gazdálkodókat, a gazdákat kell először segíteni, főként a mezőgazdaságra és a turizmusra célozva, és innen indulva tudunk olyan vállalkozói közösséget kiépíteni, amelynek a segítségével – pontosabban az általuk teremtett munkahelyek által – a fiatalok itthon maradhatnak. Hiszen az az egyik célunk, hogy megtartsuk a magyar közösséget a szülőföldjén. Az elmúlt hat évben több ezer pályázatot bonyolítottunk le, majdnem 6000-re tehető azoknak a gazdáknak, családi gazdálkodásoknak, kisvállalkozóknak a száma, akik mezőgazdasági pályázatunk keretében nyertek támogatást. Ezeknek a hatása még mindig érzékelhető, hiszen a támogatásból vásárolt gépek, eszközök, állatok a mai napig ott vannak a térségben.
Emellett mintegy száz nagyberuházás fut. Itt már több millió eurós beruházásokról, befektetésekről beszélünk. Kilenc szálloda épül vagy épült Erdélyben, illetve több nagy brand jött létre a támogatásunk segítségével. Ilyen például a Csíki Csipsz és más jellegzetes, székelyföldi, erdélyi termékek, amelyek ma már nemzetközi szinten is sikeresek. Mindez számokban: több ezer pályázat, nagyjából 75 milliárd forintnyi magyar állami forrás, több mint 1000 új munkahely. Mire az összes beruházás elkészül, az új munkahelyek száma majdnem megduplázódik.
Kiváló az együttműködésünk a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozó kollégákkal, segítjük egymás munkáját, nem csupán intézményes kapcsolat a két szervezet között, hanem egy nagyon erős, szoros szakmai kapocs, aminek a segítségével sikerült hatékonyan lebonyolítani a pályázatokat. Nagyon büszke vagyok saját csapatomra is, akik munkájukkal, erőfeszítésükkel lehetővé teszik, hogy mindez működik. Mindenki meglepődik, amikor elmondom, hogy az alapítványnál kezdetben ugyan 22, de ma már mindössze 15 ember bonyolítja le azokat a pályázatokat, amelyeknek a támogatási értéke 75 milliárd forint.
Van olyan vállalkozó, aki az alapítványon keresztül kapott támogatást a munkájához – és akinek a történetére a mai napig emlékszik?
Sok ilyen vállalkozót tudnék említeni, főleg a családi gazdálkodók történeteire emlékszem. Egyszer bejött egy édesapa megérdeklődni, hogy mire lehet nálunk pályázni. Megtudta, hogy fejős tehenek vásárlására is lehet, és ott helyben kiszámolta, hogy akár tizenkét tehén is belefér a keretbe. Igen ám, de segítsége nincs, mert a fia külföldön dolgozik. Otthon leült a család, elkezdtek számolni. Az udvaron még álltak a korábban használt melléklépületek, így kevés befektetés kellett ahhoz, hogy ez a vállalkozás működni tudjon. Osztottak-szoroztak, és rájöttek, hogy a fiuk hazajöhet külföldről, mert a közös munkával el tudják tartani a családot. Később az apa nagyon büszkén mondta nekünk, hogy végre hazatér a fia.
A nagy pályázatok kapcsán is nagyon sok olyan történet van, ami megmaradt – voltak olyan vállalkozások például, amelyek a generációváltás problémájával küzdöttek. Amire igazán szeretünk gondolni, azok az emberi történetek. Hogy támogatni tudtuk a generációváltást, vagy valakit vissza tudtunk csábítani a szülőföldjére. Ezek a legfontosabbak.
Ezek a történetek azt mutatják, hogy a vállalkozók, gazdálkodók támogatásának nemcsak gazdasági, hanem nemzetpolitikai hatásai is vannak. A Nemzetpolitikai Államtitkársággal milyen a kapcsolatuk?
Az első perctől nagyon jó a kapcsolatunk. Eleinte csak össze szerettük volna hangolni a Pro Economica Alapítvány pályázatait és a Bethlen Gábor Alap által nyújtott támogatásokat, de már az első beszélgetés során kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk. A mi stratégiánknak mindig is volt egy közösségépítő vetülete, az államtitkárság pedig akkor már létrehozta a Vajdasági Mentorprogramot. Gyorsan összeállt a kép: indítsunk mentorprogramot Erdélyben is!
Viccesen szoktam mondani, hogy az a tizenhat romániai megye, amiről beszélünk, nagyjából akkora, mint Magyarország, vagyis nem egyszerű a feladatunk. A Nemzetpolitikai Államtitkársággal ugyanakkor azt tűztük ki célul, hogy senkit nem hagyunk ki – akkor sem, ha szórványban él. Ezt a közösséget mind a tizenhat, magyarok által is lakott megye különböző magyar szervezeteivel próbáljuk erősíteni, és évről évre minél több vállalkozóhoz eljuttatni az Erdélyi Mentorprogram hírét. A harmadik évadnál tartunk, és már vannak a Kárpát-medencében olyan üzleti kapcsolódások, amelyek a mentorprogramnak köszönhetően jöttek létre.
Ennek a kapcsolati hálónak a kiépítését nagyon erősen tudta támogatni az államtitkárság. Nagyon nagy köszönet jár nekik, szoros az együttműködésünk, hiszen egy nagy álom elérése a cél: hogy létrejöjjön a Kárpát-medencében egy olyan magyar vállalkozói közösség, amelyre támaszkodva igazán erős közép-kelet-európai régiót lehet építeni.
Milyen a magyar vállalkozói közösség Romániában, mennyire van szükség erre a közösségépítő munkára?
Még nagyon sok munka van benne. Romániában egyébként kifejezetten sok magyar vállalkozói ernyőszervezet működik, ezeket a kapcsolatokat az elmúlt években próbáltuk tovább építeni. Figyelnek arra, hogy a saját tagságukkal is megismertessék az alapítványt és az Erdélyi Mentorprogramot. A program három évadának köszönhetően egyébként már 350 olyan vállalkozóval állunk kapcsolatban, aki vagy mentorként vagy mentoráltként vett részt benne.
Mennyire volt nehéz megszólítani a kezdő – vagy nem kezdő, de segítségre szoruló – vállalkozókat a mentorprogrammal?
A legelső évadban a pályázati adatbázisunkhoz nyúltunk, a mentoráltak többsége olyan vállalkozó volt, akivel már kapcsolatban álltunk. Annyira sikeres volt az első évad, hogy a másodikra már nem kellett személyre szólóan kiküldeni a meghívókat, elég volt meghirdetnünk a programot. Sok olyan vállalkozó jelentkezett, akivel eddig semmilyen kapcsolatunk nem volt. Nagyjából 30 százalékuk azonban lemorzsolódott a program felére, mert mást várt ettől. Itt ugyanis komoly szakmai munka folyik, a mentorok és a kulcsmentorok házi feladatokat is adnak, akárcsak az iskolában, ezek megoldására időt és energiát kell szánni. Lehet, hogy túl keményen hangzik, de aki nem érett arra, hogy képezze önmagát, az nem fogja jól érezni magát egy ilyen programban. A harmadik évadot ezekre a tapasztalatokra építve átgyúrtuk, és most megint nagyon jó csapat jött össze.
Figyelünk arra, hogy a mentorprogram jelentkezési felhívását minden ernyőszervezet megkapja, a médiában és minden egyéb felületen is megjelentetjük, úgyhogy ma már egy nagyon kicsi faluban, internet nélkül kell élni ahhoz, hogy valaki ne hallja meg, hogy indul az Erdélyi Mentorprogram újabb évada.
Milyen területekről érkeztek a harmadik évad mentoráltjai?
Több mint ötven mentoráltunk van ebben az évadban. Van, aki panziót működtet, másnak építési lerakata van, de étteremtulajdonos és virágkötő is van közöttük. Ahogy minden évadban, úgy most is van két-három kézműves, ami nagyon jó, hiszen a kézművesek tevékenységének annyira erős a művészi oldala, hogy általában kevesebbet tudnak foglalkozni az üzleti részével. Éppen ezért nagyot tud lendíteni a vállalkozásukon az, amit a mentorprogramban megtanulnak. Jó példa Antal Hajnalka, aki nagyon szép táskákat készít, de amikor bejelentkezett a mentorprogramba, még viszonylag kevesen ismerték. Ő nagyon jól kezelte a nálunk megszerzett tudást: mindent kipróbált, amit hallott, hogy ismertebbé tegye a termékeit. Sikerült is. Nemrég már azt vettem észre, hogy bármilyen rendezvényen vagyok Székelyföldön, legalább egy embernél Antal Hajnalka-táskát látok.
Idén van egy fogorvos mentoráltunk is, akitől az első beszélgetésen megkérdeztem, mit vár a programtól, hiszen ő nem egy klasszikus vállalkozást vezet. Azt válaszolta, hogy ma egy fogorvosi magánrendelő tevékenysége csak 60 százalékban szól a fogorvosi munkáról, 40 százalék adminisztráció. Most még nem teheti meg, hogy ezeket a feladatokat egy külsős cégnek kiadja, viszont szeretné fejleszteni a rendelőt, alkalmazottakat venne fel. Mindehhez üzleti tudásra van szüksége.
Milyen területekről érkeznek a mentorok, és mi az a tudás, amit át tudnak adni a kezdő – vagy újrakezdő – vállalkozóknak?
Nagyon sok olyan mentorunk van, aki a ’90-es években kereskedelemmel foglalkozott, jellemzően első generációs vállalkozóként, és a sarki kisbolt működtetésétől egy több tízezer négyzetméteres nagykereskedés működtetéséig jutott. A mentorainkra mind igaz, hogy hatalmas tudásuk van, nagyon sok tapasztalatot szereztek az elmúlt két-három évtizedben, ezért a legtöbb esetben nem elméleti tudást adnak a mentoráltaknak, hanem az elakadásoknál tudnak segíteni, irányt mutatni.
A mentoráltak számára a legnagyobb ajándék azonban – ezt többektől is hallottam –, hogy a program végére van legalább négy-öt olyan új kapcsolatuk, akit felhívhatnak, ha segítségre van szükségük. Erre nagyon büszkék vagyunk, hiszen ez volt az egyik cél: hogy ebben a közösségben mindenki úgy érezze, van kihez fordulnia a problémáival.